top of page

Várjuk az új esztendőt

  • Dec 30, 2022
  • 1 min read

Kedvcsináló ennyi év után már talán nem is szükséges. Kicsit egyszerűbb lesz az idei prezentálás, de igyekszem a lehető legjobban átadni minden fontos részletet.

A mintát majd holnap, most csak a kellékekről szeretnék írni.


Anyag: mindegy, csupán annyi, hogy NE legyen nagymintás, inkább egyszínű, magában mintás, márványos, sőt én elővettem a fiókban lapuló festett anyagaimat. Igen a foltos, furcsa színű, valamire majd csak jó lesz darabokat.

Ha csak pár anyagot tudtok előkészíteni, akkor azt írnám, hogy legyen 4 különböző színű, egymástól elütő színű NE nagymintás anyag. (hogy mennyi, az ugye nem meghatározható, mert lehet kicsi is, meg nagy is, párna is meg takaró is. )

Eszközök:

Mivel alap, hogy "otthon fellelhető" eszközzel varrható technika legyen, így csak a klasszikusok kellenek. Varrógép, talp, hosszú vonalzó, esetleg egy négyzet alakú vonalzó, vasaló, ÉLES pengéjú körkés, vágólap, a keményítő spray nagy segítség.

A mintát úgy állítottam össze, hogy a kezdők is jól érezzék magukat, látványos, eredményes darabot fognak tudni varrni, de azt gondolom, hogy a gyakorlott foltvarrók is fognak találni kedvükre való ötletet.

Tehát holnap!

Addig is készítsétek el a sajtos pogit, lencsét áztassátok be, és várjuk a közös varrást!


Ui: A férjem látta rajtam a lelkesedést, azt mondta, hogy szerinte eddig ez a legjobb blokk (na jó ő azért laikus). Szóval én éleveztem a próbavarrást, nagyon!!


Ági

 
 
 

Comments


Featured Posts
Recent Posts
Archive
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

FOLLOW US:

  • Csoki-Folt Facebook
  • Csoki-Folt Twitter
  • Csoki-Folt Google+
  • Csoki-Folt Youtube
  • Csoki-Folt Pinterest
  • Csoki-Folt Instagram

CUSTOMER SERVICE

CONTACT US

Customers service hotline:

patchwork@csokifolt.com

Copyright © 2017 csokifolt.com. All rights reserved.

Csoki-Folt Tax No.: 23195619-1-20 | Csoki-Folt Regist. No.: 20-06-039549

bottom of page